Top 6 Agatha Christie filmadaptáció

Clock icon2017. október 29. Írta: Kajdi Júlia

Bizton állítható, hogy Agatha Christie, a krimik koronázatlan királynője az egyik legtöbbet feldolgozott író a filmtörténetben. Kenneth Branagh pedig a soron következő rendező, aki ismét elővett egy Christie-klasszikust. A színész-rendező mindig okosan és tisztelettel nyúl az alapanyaghoz, mi mégis kicsit szkeptikusan várjuk az új Gyilkosság az Orient Expresszen-t. Inkább összeszedtük a legjobb adaptációkat, hogy legyen mikhez fordulni, ha Branagh verziója nem üti meg a lécet.

Evidensnek ígérkezhet, de a Gyilkosság az Orient Expresszen egyik feldolgozása sem szerepel a listán. Inkább próbáltunk kicsit jobban szétnézni, hogy lássuk, mik is az abszolút Christie-feldolgozások, amelyek nem csak, hogy nem okoztak csalódást, de teljesen önálló filmként is vígan ellennének a filmtörténetben. Íme a szerintünk legjobb 5 Poirot történet és egy bónusz minisorozat.

A kutya se látta (Edward Bennett, 1996)

Be kell vallanii, hogy megoldás terén az egyik leggyengébb Christie bűnténnyel találkozunk, hiszen egy minimális odafigyeléssel bárki kitalálhatja, hogy ki is a gyilkos. Ennek ellenére kivételesen élvezetes A kutya se látta, mégpedig maga a kutya, Bob miatt. A kis drótszőrű fox terrier amellett, hogy ennivalóan édes, meglepően okos szemekkel mered a nézőre, ráadásul a megoldást is ő szolgáltatja Poirot-nak.

Az állat jelenléte és jelentősége játékosságot visz az adaptációba, sőt még Poirot-t is az áltagosnál emberibbnek látjuk miatta. Persze Bob mellett a túlvilág történetbe hozása és egy kiemelkedően látványos haláleset is a legjobbak közé emeli a filmet.

Poirot karácsonya (Edward Bennett, 1994)

Noha témájában nem is a legünnepibb, tökéletes karácsonyi film ez. A hangulata simán felér bármelyik romantikus vagy humoros párjával, sőt, ha unjuk a megszokott TV felhozatalt, mindenképpen érdemes elővenni ezt az alkotást. A tipikusnak mondható Christie felállást egy nagyon okos befejezés rázza fel, Poirot és Jap felügyelő ünnepi pillanatai pedig mindent megérnek.

Az öreg és kiállhatatlan gyémántmágnást karácsonykor meggyilkolják. Persze a házban lévő családtagok és szolgálók mind lehetséges elkövetőt. Poirot és Jap is bekapcsolódik a történetbe, amely szépen építkezik, csepegtetve az információkat. A végső csavart pedig még nehezebb lehetett nem egyértelművé tenni a mozgóképes feldolgozásban, de Edward Bennett-nek sikerült. Az utolsó percekig még csak nem is sejtjük, hogy mind igen szépen át lettünk verve.

Öt kismalac (Paul Unwin, 2003)

A párhuzamos idősíkban futó két történetszál szép egyensúlyban van Unwin feldolgozásában. Egyszer Poirot-t követjük a jelenben, amint megpróbál egy több évtizeddel korábban megtörtént esetet felgöngyölíteni, másszor a múlt elevenedik meg előttünk. Szépen lassan bontakozik ki, hogy mi is történt anno, amolyan Memento-s hátrafelé lépegetéssel. Darabról darabra állítjuk össze az eseményeket, csak mint Poirot.

A képi világ pedig mindezt tökéletesen leképezi. A jelen sötét, komor, a képek mogorvasága a múlt súlyát, a tragédia örökre a szereplőkbe ivódott fájdalmát vetíti ki. Az apránként összerakott múlt azonban világos, árad a napfény a képekből és vakít az életigenlés, főleg a meggyilkolt festőből. Mintha a halálával a fény is kiveszett volna az érintettek világából. Ezen pedig semmi nem tud változtatni. Még a végső megoldás, az igazság feltárása sem. Nem egy könnyű darab, de okos, emberi és nagyon jó karakterekkel dolgozik, akiket kiváló színészek keltenek életre.

Halál a Níluson (Andy Wilson, 2004)

Emily Blunt, Emma Griffiths Malin és JJ Feild háramasa teszi igazán kiemelkedővé ezt a feldolgozást. Persze az sem árt, hogy az egyik legpimaszabb Agatha Christie történettel állunk szembe, amely ráadásul a Nílusra kalauzol el minket. A film tökéletesen adja át a könyv fülledt hangulatát, amely az első pillanattól magában rejti a veszélyt. Kivételes a feszültségvezetés, a szépen fényképezett táj pedig harmóniában áll a film misztikus és vészjósló zenéjével.

A legfontosabb azonban tényleg a három főszereplő alakítása. Suchet Poirot-ként hozza a szokásosan magas színvonalát, de ebben a filmben nem ő a lényeges. Egy tragikus szerelmi háromszög és egy zseniálisan kitervelt és precízen véghezvitt gyilkosság. Ez adja a cselekmény keretét amelyen belül ismét mély és érdekes karakterekkel találkozunk, az Christie emberi oldala pedig megint elemében van. Andy Wilson mindent megtesz, hogy mind a bonyolult felállást, mind a figyelemreméltó karaktereket bemutassa, miközben állandóan érzi a néző, hogy hamarosan kitör a vulkán.

Hétvégi gyilkosság (Simon Langton, 2004)

Ha pusztán az információ birtoklását nézzük, Christie regényeiben gyakorlatilag mindig egy szinten áll az olvasó Poirot-val. Noha ez koránt sem jelenti azt, hogy nem meglepetés a könyv végi leleplezés, hiszen ha a kis detektív nem lenne nálunk okosabb, akkor nem is olvasnánk a történeteit. Mindezt sokkal inkább úgy kell érteni, hogy a klasszikus krimikhez illően az olvasó és a jó adaptációk esetében a néző sem tud többet, mint Poirot. Nincs ez a Nyaraló gyilkosok esetében sem másként, mégis itt az egyik legerősebb a kapocs.

A néző ugyanúgy érzi, hogy valami egyáltalán nem stimmel a gyilkosság körül, de nem tudjuk megfogalmazni, mi az ami zavar minket. Poirot pedig ugyanezzel a dilemmával küzd. És bármennyire is szeretjük vagy tiszteljük a nyomozót, jó érzés egy szinten tudni magunkat vele. Az egész gyilkosság megrendezettnek hat, a szereplők és a közjátékok teátrálisak, és az ember tényleg az utolsó előtti pillanatig teljes homályban ül. Ettől és a kiváló szereplőktől erős ennyire ez a filmváltozat.

Tíz kicsi katona (Craig Viveiros, Basi Akpabio, Rebecca Keane, 2015)

Bár nem Poirot történetről van szó, nem lehet lehagyni a listáról a 2 évvel ezelőtt megjelent BBC minisorozatot. A három epizódos alkotás Agatha Christie egyik leghíresebb és egyik legzseniálisabb regényéből készült. Ha pedig az eredeti mű komplexitását és fordulatait vesszük, nem is csoda, hogy 1974-ig kellett várni az első angol nyelvű színes filmfeldolgozásra. Emlékszem jó tíz évvel ezelőtt láttam egy színdarabot a műből, amely teljesen megváltoztatta a történet végét, azaz kiherélte az egész precizitását és mellbevágó megoldását. Szerencsére ebben a változatban nincs ilyenről szó. A film kísérteties pontossággal veszi át a könyvet, a karakterek egyszerűen mintha az oldalakról léptek volna le.

A zord táj és helyszín megkapó és félelmetes. Az egész sorozatot belengi az a fajta titokzatosság, amely mágnesként vonz, mégis legszívesebben menekülnél előle. Christie műveiben megannyi műfajtársukkal együtt az a jó, hogy van az olvasónak opciója. Persze a végső tippünk nagy ritkán jön csak be, megmagyarázni pedig még annyira sem tudnánk őket, de legalább vannak gyanusítottak. Itt nincsenek. Az elszigetelt kastélyban egytől egyig hullanak el az emberek, szépen lassan az összes tippünket kilőve. Míg végezetül senki nem marad élve mi pedig csak zavartan nézünk, hogy akkor most mi is van. A BBC a megszokott igényességével hozta el nekünk az eredeti könyv legjobb adaptációját, amely minden tekintetben örök darab.

Ne maradjanak le az ismerősök sem! Klikk a gombra a megosztáshoz:Share on Facebook
Facebook