Emodzsi – Eszik vagy isszák?

Clock icon2017. augusztus 20. Írta: Molnár Kata Orsolya

Nemrégiben került a mozikba (és bukott óriásit) Az Emoji-film, ennek kapcsán gondoltuk, utánanézünk, honnan érkeztek hozzánk a kis hangulatkifejező piktogramok.

Mint annyi technológia újítás és őrültség, az emodzsik is Japánból indultak hódító útjukra. Bár úgy tűnhet, hogy örökké velünk voltak, valójában még húszévesek sincsenek ezek a kis jelek: az elsőt közülük 1999-ben Shigetaka Kurita alkotta meg. A férfi a NIT DoCoMo internet platformjának fejlesztője volt, akit a időjárásban használt szimbólumok, a kínai írásjegyek, az utcai jelzőtáblák és a mangákban használatos érzelemkifejező jelzések inspiráltak. Az első 180, 12×12 pixeles nagyságú emodzsi az emberek gyakran használt kifejezéseiből és városi tárgyakon alapult.

Ma már mintegy 1000 szabványosított jel áll rendelkezésünkre, hogy kifejezzük érzéseinket és gondolatainkat – a legtöbb operációs rendszer és böngésző támogatja a használatukat.

Az emodzsi szó nevét is a japánoktól kapta: az „e” jelentése kép, a „modzsi”-é karakter – az, hogy az emotikon (hangulatjel) és az emóció, érzelem kifejezések is hasonló hangzásúak, csak a véletlen műve, a szó eredeti jelentésének nincs köze az érzésekhez.

Hogy mennyire nagy hatása van ezeknek a kis jeleknek, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2015-ben az Oxford Dictionary az 😂, („arc örömkönnyekkel”) emodzsit az év szavának választotta. Egy másik érdekesség, hogy ugyanebben az évben az Americak Dialect Society a padlizsán emodzsiját, 🍆 , választotta a legfigyelemreméltóbb emodzsinak.

Ugyancsak izgalmas, hogy nem mindenhol egyformák ezek a kis jelek. Japánban használnak számos helyi referenciát, például van ramen tészta 🍜, japán curry 🍛 vagy sushi 🍣 emodzsijuk is.

Nem csoda, hogy ezek a kis beszédes jelecskék megihlették a filmeseket is. Az Emoji-filmet Tony Leondis rendezte, ő, Eric Siegel és Mike White ötlete volt, hogy készítsenek mesét az emodzsikról. A történet középpontjában egy olyan jel áll, aki képes többféle érzelmet is kifejezni – ami ugyebár nagyon nem praktikus az ő fajtájánál. Kár, hogy az alkotók sokkal nagyobb figyelmet helyeztek a reklámtartalom elhelyezésére, mint a történet kidolgozására – de legalább kaptunk egy apropót, hogy megismerkedjünk az inspiráló emodzsikkal.

 

 

 

 

Ne maradjanak le az ismerősök sem! Klikk a gombra a megosztáshoz:Share on Facebook